MALONYAY DEZSŐ A MAGYAR NÉP MŰVÉSZETE III. KÖTET PÁSZTOR MŰVÉSZETE
MALONYAY DEZSŐ A MAGYAR NÉP MŰVÉSZETE
III. KÖTET A BALATONVIDÉKI MAGYAR PÁSZTORNÉP MŰVÉSZETE
A Pásztor művészkedése
A juhásznak kedves kutyája a komondor is, s az ilyet a keszthelyi majorokban szelindeknek nevezik. Ez máshoz goromba, nagyon éber állat; akkora, mint egy választási borjú; fehér, hosszú szőre van, mint a bundának.
Tarka kutyát semmi pénzért sem tartana a pásztor. Csak fekete és hamvas pumit, meg olyan komondort, mely tiszta fehér, mint a hó.
A komondor a szállás körül őrködik, míg alszik a pásztor. A komondort is megénekeli a népdal:
Gulya kerítí be cserényemet,
Hat komondor istrázsál engemet,
Magamban is helyén áll a élek,
Sem zsiványtól, sem vadtól nem félek.
Leterítem a subám a gyöpre,
Bundi kutyám lefekszik melléje,
Bundi kutyám úgy vigyáz reája,
Mint komorna a grófné lányára.
Különösen a régi világban kellett a komondor, amikor a pásztorok jobban erdőztek, hónapokig künn voltak a szállásokon. Régente sok lopkodó ember járt; künt a pusztán a pásztor hétszám se látott más embert, csak olyast, aki lopni szokott.
A komondornak öt-hat lovat is megvettek három forintjával. A húst fölrakták az akol padlására. A hidegben hetekig sem büdösödött meg. Finom kutyaeledel volt az!
Nyáron a birkából jobban hullik, akkor fölösleges is lett volna lovakat venni.
A komondorok is ritkák ma már, mert a jó közbiztonság mellett nincs rájuk szükség.
A pásztor díszítési kedvét mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy még a kutyájának is faragott valamit: a nyakára kölöncöt, cölömpöt.
A kicifrált farudacskáról (175) három-öt forgó, csir, esik, leffenik le, amelyekről lakat-, harang-, csutora-alakok lógnak. Mindezt igen nagy ügyességgel, türelemmel egy darab fából faragják anélkül, hogy ragasztást vagy másféle összeillesztést alkalmaznának.
A kölönc felső részén egy csír van (175). Ebbe karika jön, amit szíjra akasztanak és így ékesítik föl vele az okos szemű pumit.
A kölönc régen csak cifraság volt, ezért arányai finomabbak voltak, súlya pedig alig nyomott valamit.
Most azonban az urak láncon lógó, nehéz kölöncöt (176) tétetnek a jámbor kis pumi nyakára, hogy ne tudjon soká a nyul: a Bence után futni.
Az erdős agyonlövi a kutyát, ha nincs rajt kölönc. Az uraknak pedig nincs igazuk. A jól tanított pumi oda se tekint a nyul után. Ezt is meg kell neki tanulni. Egyszer-kétszer ha leintik, nem megy nyul után. A pumi különben sem éri el a nyulat. Közel sincs a nyomához se. «A nehéz kölöncöt csak az urak találták ki, hogy azzal is szekirozzák a szegény embert. Azt akarják egyre, hogy a kölönc a szegény puminak térden alul érjen, mert így még jobban veri a lábát».
A komondorra azonban kell a nehéz cölömp, hogy maradjon a ház körül és ne zalámboljon, ne kujtorogjon el a mezőkre.
Különben is úgy van a dolog, hogy az ártatlan puminak csak az erdészek költötték rossz hirét, csupa árulkodásból. Mert ha az uraság szidja őket, hogy miért nincs több nyul és fácán, akkor ráfogják, hogy a pásztorok kutyái tettek bennük sok kárt. Így igaztalankodik az erdős, csakhogy védje magát. «Az uraság azután a megyeházán, nem hágy az alispánnak addig békét, míg szabályzati rendelettel meg nem tiltja a községi pásztoroknak a kutyatartást.
A komondor nyakán örv van. Ezt a pásztor szeges drótból hajlítgatja össze.
Az örvöt azért teszik a komondorokra, mert ha összekapnak, tüstént egymás nyakát harapják. A tüskés-örv azonban elveszi ilyestől a kedvüket és félben marad a verekedés. A régi világban farkasok miatt is tettek örvöt a kutya nyakára.
A farkastól nem igen félt az erős komondor, megbirkózott vele. Ahol két-három kutya volt, oda meg éppen nem mert közeledni a farkas. Ha a kutyák elkahintották magukat, a farkas elfaralt már messziről...